
Sűrű és nehéz programmal zárja az évet a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata. Kedden az Extraligában a címvédő Kaposvár várt a fiúkra, szerdán pedig már a Magyar Kupában a Kazincbarcika látogat Szegedre. A listavezető hozta a kötelezőt, de méltó ellenfele volt csapatunk a Somogy vármegyeieknek, akik 3-0-ra nyerték a találkozót. Az eredmény lehetett volna szorosabb is akár, de két fontos ember sérülés miatt hiányzott a keretből. Otávio Ricardo Ferrigno Machado vezetőedző ennek fényében pihentette kezdő játékosait, így mindenki lehetőséghez jutott. Amivel éltek is! Strezeneczki Gyula másodedző is megjegyezte a meccs végén, " a bajnokság talán legjobb csapatától ilyen játékkal nem szégyen kikapni!"

Bár nem fért kétség ahhoz, hogy a címvédő, jelenleg is a tabella első helyén álló, 100 százalékos Kaposvár győzelemmel zár Szegeden, a játék képe, és az, hogy mennyivel fognak nyerni, nem volt borítékolható. És milyen jó, hogy nem! Még úgy is, hogy nem épp a legjobb helyzetben várta a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata a találkozót, hiszen 2 alapemberük is hiányzott a keretből, ami nagy érvágás. Gönczi Imre korábbi sérülése kiújult, és Fitor Patrick a hétvégi U20-as bajnoki fordulóban szenvedett bokasérülést. Az ő hiányukat kellett pótolni, de a csapat minden tagja 110 százalékkal megoldotta a feladatot.

Fotó: Nagy Léna
Az első szett ennek megfelelően indult, 8-8 után tudott először meglépni a címvédő, de sokáig az előnye így sem volt megnyugtató, hiszen mindössze 2-4 ponttal tudtak vezetni a szegedi fiúk harciasságának köszönhetően. 13-8-nál kért a szegedi mester időt, ám tovább tudta növelni az akkor már 6 pontos előnyét a Kaposvár. +8-nál újabb hazai időkérés következett, légiósainknak köszönhetően jöttek a szegedi pontok, de a Kaposvár sem felejtett el reagálni, így győzelemmel fejezték be a szettet.

Hasonló elánnal indult a második szett is, bár 8-5-nél már vezetett a Kaposvár néhány szegedi hiba után. Ez után nagyobb fokozatra kapcsolt a "fekete sereg", és gyorsan tovább növelte az előnyt. Hechavarria, Kasnyik és Trindade révén állandósult a különbség, ám egy 5-0-s kaposvári roham után a szegedi tréner időt kért. Szepesi azonnal villant, ám egy rontott nyitást követően újra lendületbe került a vendég alakulat, és be is fejezték a szettet.

Fotó: Nagy Léna
A harmadik játékrészben sem változott a játék képe, nem engedte nagyon meglépni a Kaposvárt a Szeged, Szepesi, Honti és Demcsák is remekül helyt állt, így mindössze 2-3 pontra tudott csak a címvédő meglépni. Sőt, 13-11-nél csak 2 pont volt a hátrány, amikor megrázta magát a Somogy vármegyei gárda, és újabb szettgyőzelemmel a mérkőzést is befejezték.
Ez a játék viszont hatalmas bizakodásra adhat okot a mai, Magyar Kupa negyeddöntő előtt, ugyanis az ex-szegedi Davi Pozzobon jelenlegi csapata, a Kazincbarcika érkezik Szegedre, akit - igen foghíjas kerettel is - sikerült megszorongatni. Ha annál a meccsnél kevesebb hibát tudunk véteni - mint ahogy az elmúlt meccseken is tettük -, akkor egy szép eredmény lehet az év utolsó meccsén.
Strezeneczki Gyula másodedző is megjegyezte a meccs végén, " a bajnokság talán legjobb csapatától ilyen játékkal nem szégyen kikapni!"
Férfi Magyar Kupa, negyeddöntő
Vidux-Szegedi RSE – GreenPlan-VRCK
Szeged, Városi Sportcsarnok, vezeti:
2024.12.18. szerda, 19.00
Otavio Ricardo Ferrigno Machado: - Várható volt ez az eredmény, talán szorosabb is lehetett volna, ha nem terhel minket újabb sérülés. Sajnos Gönczi Imi korábbi sérülése is kiújult, és Fitor Patrick is bokasérülést szenvedett a hétvégi U20-as bajnokságban. Így ezen a találkozón már a szerdai, Magyar Kupa meccsre gondoltam, és a második szett után lecseréltem a teljes csapatot, hogy tudjanak pihenni, és a cserék is meccsbe kerüljenek. A Kazincbarcika elleni találkozó lesz számunkra a fontosabb.
Férfi Extraliga, alapszakasz
Vidux-Szegedi RSE – Fino Kaposvár 0:3 (17-25, 15-25, 15-25)
Szeged, Városi Sportcsarnok, 107 néző. Vezette: Takács Á., Árpás.
Vidux-Szegedi RSE: Piti, Bodnár, Kasnyik, Trindade, Sarnyai, Hechavarria. Csere: Borsi (liberó), Filius, Szepesi, Engel, Kukla, Honti, Demcsák. Vezetőedző: Otavio Ricardo Ferrigno Machado, másodedző: Strezeneczki Gyula.
Kaposvár: Iván, Boldizsár, Magyar, Djordjevic, Bögöly, Yang. Csere: Feliciano, Csordás (liberók), Hubcsika, Laczó, Novoselov. Vezetőedző: Slobodan Prakljacic, másodedző: Demeter András György, erőnléti edző: Bakai Levente.



















