
Remekelt a Szegedi RSE U17-es fiú csapata, akik a listavezetőt is megverték a hétvégi fordulón. A lányok közül a narancs csapat folytatta hibátlan teljesítményét, a feketék nem szép, de szerencsére sikeres fordulót zártak, és meglett a 2 győzelem. A fehérek nagyon közel voltak egy győzelemhez, de rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek.

Óriási melót tett a Szegedi RSE U17-es fiú csapata a hétvégébe, amelynek nem csak két, 3:0-s győzelem lett az eredménye, hanem az a tény is, hogy az egyik győzelmet a borzasztóan erős listavezető ellen érték el.
Berkes Zoltán: - Két meccset játszottunk, az elsőt a jelenlegi listavezető MAFC ellen. Nagyon koncentrált, szinte végig hibátlan játékkal és főleg remek védekezéssel sikerült ellenük nyerni. A másik meccsen a hazai Kaposvár ellen játszottunk. Fegyelmezetten, fókuszáltan, olykor nagyon ötletes támadásbefejezésekkel hoztuk zavarba az ellenfelet, aminek egy újabb 3:0-s siker lett a vége. Nagyon örülök ennek az eredménynek, mert óriási munkát tettek bele ebbe a hétvégébe a srácok.
Buzek László U17 Országos Bajnokság / Fiú U17 I. osztály középszakasz
MAFC-U17 - Szegedi RSE 0:3 (22-25, 13-25, 24-26)
Szegedi RSE - Fino Kaposvár 3:0 (25-16, 25-20, 25-21)
Szegedi RSE: Dávid Nataniel Mór, Draskóczy Ede István, Alexi Banjámin János, Harmat Gergő, Révész Boldizsár, Cavriani Marcello Bruno, Lele Marcell, Csorvási Balázs, Gyémánt Boldizsár, Meskula Máté, Tari Bence, Szőke Bence.Vezetőedző: Berkes Zoltán.

Piti Richárd: - Debrecenbe utaztunk 1-2 hiányzóval, de így is a cél az volt, hogy a 100%-os teljesítményünket tovább folytassuk. A miskolciak ellen kezdtünk, és azt kértem a lányoktól, hogy az első ponttól kezdve úgy játszanak, ahogy egy bajnokaspiráns csapatnak illik. Nagyon tetszett, hogy a lányok küzdöttek, agresszívan játszottak, olyan erős labdákat ütöttek, amely a mezőnyből is kiemelkedik. Ennek köszönhetően kevesebb, mint 1 óra alatt sikerült begyűjteni az első 3 pontot, ami ritkaságszámba megy.
A második meccsen nem játszottunk azon a színvonalon, mint az elsőn. Sok ki nem kényszerített hibánk volt, amiből majdnem egy teljes szettnyi pontmennyiséget adtunk az ellenfélnek. Nehéz néha ezeket kiküszöbölni, ha a csapat azt látja, hogy még ez is belefér. A következő napok, hetek feladata, hogy azon dolgozzunk, hogy ne elégedjünk csak meg simán a győzelemmel, sokkal többet várjanak el a lányok is saját maguktól. Egyértelműen pozitív volt, hogy nagyon meg akarták nyerni a meccset, szóval az akarattal nem volt gond, inkább csak a játék minőségével. A következő fordulóra már úgy készülünk, hogy ott bebiztosítsuk az első helyünket. Gratulálok a csapatnak, tartjuk a 100 %-os formát. Láttuk a hibáinkat, de ezeken pedig dolgozni fogunk.
Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17. II. osztály KELET középszakasz
MISI - SZRSE Narancs 0:3 (10-25, 8-25, 14-25)
SZRSE Narancs - Eötvös DSE A 3:0 (25-19, 25-22, 25-18)
Szeged: Herédi-Szabó Nóra, Fritz Eszter, Lajos Laura, Szakács Hédi Zoé, Juhász Csilla, Gigacz Réka, Jámbor Enikő, Wodala Ágnes, Palencsár Miléna, Papdi Boglárka, Meszlényi Alíz. Vezetőedző: Piti Richárd.

Nem szépségdíjas röplabdával nyerte meg mindkét meccsét a Szegedi RSE U17-es leány fekete csapata. A hazai pályán játszó lányok ugyan itthon tartották a 6 pontot, ám edzőjük is úgy látja, ennél sokkal többre lennének képesek, mint amit mutattak.
Dávid Tibor: - A Kispest SE ellen jól kezdtünk a mérkőzést de a megszerzett vezetést a szett közepéig tudtuk csak megtartani. Sajnos a saját hibáink miatt megnehezítettük a dolgunkat - minden játékelemben hibáztunk. Nyitást, támadást, feladást is rontottunk, ami miatt a szett végére már a vendég csapat vezetett, de sikerült a játszma végén a koncentráció. A második játszmában hasonló volt a forgatókönyv, 19:19-nél sikerült fordítani Fanni megoldásával, majd Zinka nyitása és Franciska támadása növelte az előnyt. Az utolsó pontot Kate szerezte. A harmadik szettben megváltozott a játék, magabiztos előnnyel játszottunk végig. 9:3, 15:6, 20:7, 24:10
A Ráckeve ellen az első játszmát rosszul kezdtük és a vendégek vezettek végig 18:18-ig, még ha csak 1-2 ponttal is, de nem sikerült fordítani, csak 19:18-nál volt egy pillanat, amikor azt éreztük, hogy megfordíthatjuk az állást. Sajnos nem így történt. 21:21 után saját hibáink okozták a szettvereséget. A második szettben 8:8-ig haladtunk fej-fej mellett, de ezt követően már tartottuk az előnyt. A harmadik szettben nem volt veszélyben a szettgyőzelem. Nagyon magabiztosan kezdtünk, amit végig tartottunk. A negyedik játszma is jól indult, de sajnos hiába kerültünk megnyugtató előnybe, a szett közepére elfogyott a lendület. 13:8 után 18:18, ismét következtek a saját hibák, ami a Ráckevének olyan előnyt jelentett a szett végén, amit nem tudtunk visszafordítani. 18:22-nél Kate támadása, Nadia blokkja közelebb hozta a csapatot a fordításhoz, de nem tudtuk hibátlanul folytatni. Az ötödik szettben megszereztük a megnyugtató előnyt, 5:1, de nem tudtuk tartani, 8:8. A végjátékban Nadia kettő támadásával sikerült lezárni a mérkőzést.
Sajnos az eredményen kívül nehéz pozitívumokat találni. Ennél többre vagyunk képesek, de ezen a két mérkőzésen nem tudtuk megmutatni a pozitív arcunkat.
Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17 III. osztály KELET `B` középszakasz
Szegedi RSE Fekete - Kispest SE U17 fekete 3:0 (25-22, 25-21, 25-13)
RSZSE - Szegedi RSE Fekete 2:3 (25-21, 18-25, 15-25, 25-21, 11-15)
Szegedi RSE:Panker Annabella, Ruszkai Fanni, Buzás Emma, Szepes Zinka, Tamasits Bíborka, Szigeti Dóra, Kiss Franciska, Kiss Franciska, Lippai Kinga, Benito Ferenczi Nadia, Moore Kate, Hackler Hanna, Révész Viola. Vezetőedző: Dávid Tibor.

Erős ellenfelek ellen játszott a Szegedi RSE U17-es leány fehér csapata, akik nagyon közel voltak egy győzelemhez is.
Hulmann Zsolt: - Ez a forduló két rendkívül erős ellenfél ellen zajlott, ahol a lányok mindkét mérkőzésen értékes tapasztalatokat szereztek.
Az első meccs már az elejétől kezdve nagy csatát ígért, és be is bizonyosodott: a csapat fegyelmezetten, szervezetten és bátran játszott.
A szettek során egyik fél sem tudott komolyabb előnyt kiépíteni, mindvégig fej-fej mellett haladt a két gárda.
A szegedi lányok támadásai több ízben is hatékonyak voltak, a védekezés pedig stabilan működött.
A szettek végére azonban néhány apró hiba, egy-egy megingás eldöntötte a küzdelmet az ellenfél javára.
Mindössze 2–2 pontos különbségek döntöttek, ami jól mutatja, mennyire kiélezett volt a találkozó.
A csapat azonban büszke lehet a teljesítményére, mert taktikailag és mentálisan is érett játékot mutatott.
A második mérkőzés sajnos egészen más képet mutatott.
A lányok fáradtabban, kevésbé koncentráltan léptek pályára, és ez hamar meglátszott a játék képén.
A fogadás bizonytalanná vált, emiatt a támadásépítés is akadozott, és ritkán tudták azt a szintet hozni, amit az első meccsen.
Az ellenfél gyors ritmusa és erős szervái tovább nehezítették a helyzetet.
A csapat próbálta rendezni sorait, de a hibák sokasodtak, és nem sikerült megtalálni a korábbi stabilitást.
A második találkozó így sima vereséggel zárult, ám fontos tanulságokkal szolgált mindenkinek. A forduló összességében jól mutatta, hogy a csapat képes kiváló játékra, ha megvan a koncentráció, a fegyelem és a hit önmagukban.
A következő hetek feladata lesz, hogy ezt a szintet hosszabb ideig is fenn tudják tartani – akár több mérkőzésen át.
A lányok elszántsága töretlen, és minden meccs újabb lépés a fejlődés útján.
Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17 III. osztály NYUGAT `A` középszakasz
MÁV Előre Fehér - SZRSE Fehér 3:0 (25-23, 25-23, 26-24)
SZRSE Fehér - Vitál Sport 0:3 (14-25, 15-25, 15-25)
Szeged: Gergely Márta, Deák Anna Rita, Túri Alexandra, Újfalusi Katalin Kitti, Filep Viola Fanni, Szalai Dóra, Somogyi Sára, Kálmán Paulina, Vásárhelyi-Varga Dalma. Vezetőedző: Hulmann Zsolt.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!



















