
A Vidux-Szegedi RSE férfi röplabdacsapata háromszettes vereséget szenvedett az Extraliga harmadik helyén álló MAFC vendégeként. A fóti találkozó második szettjét álomszerűen kezdtük, a hajrában is volt esély a szettrablásra, de végül nem jött össze a bravúr.
A szegedi srácok brazil vezetőedzőjével beszélve érezhető volt: nagyon izgatottan várja a meccset. Hiába volt ugyanis egyértelmű esélyes a MAFC, az elmúlt hetekben szerzett három győzelem önbizalmat adott a fiúknak, az edzésmunkával is nagyon elégedett volt a mester, így motiváltan utazott a tizenhárom fős meccskeretünk.
Az első szett sokáig szoros volt: egyszer ugyan négypontos hazai vezetést is fel lehetett jegyezni, 16:15-nél máris újra reménykedhettünk, hiszen Gönczi Imre, Kasnyik Bence és két légiósunk, a brazil Trindade da Rocha és a kubai Hechavarria szorgosan gyűjtötte a pontokat. 21:16-nál már időt kellett kérnünk, és sajnos már nem tudtunk fordítani, a szett végén is maradt az ötpontos különbség.
Nem szomorkodtunk, sőt, beleadtunk mindent a folytatásban: főként Kasnyik Bence remek támadójátékának köszönhetően 6:2-es álomkezdést vettünk a második szettben! Később Fitor Patrick és Hechavarria is fontos pontokat szerzett, így tartottuk előnyünket. 17:17-nél ért be minket a MAFC, de Trindade da Rocha és Kasnyik újra remekelt. A hajrában nyitásban és támadásban is akadtak hibáink, de Piti Richárd sánca után még mindig volt remény 24:23-as hazai vezetésnél. Végül sajnos a MAFC értékesítette a második szettlabdát, így elmaradt a bravúros pontrablás.
A harmadik szettben már nem voltak izgalmak: 9:2-es kezdéssel rohant le minket a MAFC,
innentől kezdve már csak futottunk az eredmény után.
Otavio Ricardo Ferrigno Machado: – Nagyon jól játszottunk, de Gönczi Imre bokája ismét megsérült, ez nagy érvágás volt a csapatnak. A második szettől kezdve sok hibát vétettünk a nyitásoknál és fogadásoknál. Talán túl kemény szavakkal próbáltam visszaadni a csapat energiáját, sajnos nem sikerült.
Férfi Extraliga, alapszakasz, 15. forduló
MAFC – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (25-20, 25-23, 25-17)
Fót, Phoenix Sportcsarnok, vezette: Barabás, Bátkai-Katona, néző: 30.
MAFC: Katona, Tamási, Veres, Kiss, Tomanóczy, Altunaga-Saroza. Csere: Lassu (libero). Vezetőedző: Pápai Péter.
Vidux-Szegedi RSE: Bodnár, Kasnyik, Gönczi, Trindade da Rocha, Honti, Hechavarria. Csere: Borsi (liberó), Sarnyai, Fitor, Engel, Filius, Piti, Kukla. Vezetőedző: Otávio Ricardo Ferrigno Machado, másodedző: Strezeneczki Gyula, masszőr: Zana Tamás.