
Hamarosan megkezdődik a női NBII Rájátszása, melyet az előkelő második helyről várja csapatunk. A küzdelmekből kiszállnak az U21-es juniorok, így a Közgáz SC, a HÉP-Röpke SE, a TAC-SZESE, a Delta RSE és a Kalocsai SE csapatai ellen küzdünk meg a végső helyezésekért.
A Szegedi RSE eddig egy bravúros szezont tudhat maga mögött, hiszen a 18 mérkőzésünkből 14-et megnyertünk, nálunk csak a szintén remek teljesítményt nyújtó kecskeméti HÉP-Röpke SE áll jobban a tabellán. A lemaradásunk 5 pont a listavezető mögött, így a sorsunk nem a saját kezünkben van az aranyéremért folyó harcban, de mindent megteszünk, hogy a legjobb formánkat és teljesítményünket vigyük pályára a mérkőzések során.

Az eddigi hosszú szezont Strezeneczki Gyula értékelte:
![]() |
„Az előző szezonban ifjúsági csapatunkkal részt vettünk az NBII junior bajnokságában, ahol 16-17 éves játékosokkal vettük fel a versenyt a 20-21 éves lányok ellen. Komoly feladat volt, bele kellett erősödni a mezőnybe, mind fizikálisan, mind fejben fel kellett gyorsulni. A kihívást jól oldottuk meg, több jó mérkőzést játszva és sok győzelmet aratva szereztük meg az 5-ik helyezést. Augusztus elején kiderült, hogy egy, a Szövetség által elhatározott átszervezést követően a 2017-18-as idényben a Szegedi RSE saját csapattal fog indulni a felnőtt női NB-II-ben. Évek óta beszéltünk arról, terveztük, hogy egyszer saját nevelésű játékosokra építve felnőtt csapatunk lesz, és ennek akkor jött el az ideje! |
Ifjúsági játékosainkra újabb, még az előző évinél is komolyabb kihívás várt, hiszen felnőtt mezőnyben kellett bizonyítani azt, hogy ott a helyünk közöttük. A feladat megoldásában szerencsére segítséget jelentett, hogy az időközben megszűnt SZTE EHÖK SE néhány játékosának szimpatikusak voltak az elképzeléseink, és csatlakozott csapatunkhoz.
A fenti előzmények után kezdtük meg a felkészülést az idei évre, célkitűzésként én csak annyit tűztem ki, hogy ebből a vegyes társaságból csapat alakuljon ki. Viszonylag rövid felkészülést követően szeptember 24-én kezdtük meg az idei bajnoki mérkőzések sorát a Gödöllő U21-es csapata ellen, ahol nagyon jó mérkőzésen, de még sajnos vereséget szenvedtünk. Szerencsére nem kellett sokat várni ez első győzelemre, már a következő fordulóban sikerült megszereznünk az első győzelmünket! Ezután a HÉP-Röpke SE következett idegenben, és elérkezett az első hullámvölgy, ezen a mérkőzésen sajnos semmi nem jött össze. Nem sikerült átlépnünk saját árnyékunkat, mélyen valós tudásunk alatt játszottunk. A kecskeméti mérkőzést követően a lelkekkel kellett foglalkozni, igyekeztem a lányokról levenni a felelősséget, hogy ne görcsösen, elsősorban az eredményt szem előtt tartva játsszanak, hanem élvezzék a játékot! A beszélgetés és az elvégzett munka meghozta gyümölcsét, nehéz mérkőzéseken az MTK csapatát idegenben sikerült legyőznünk, majd idegenben nyertünk a Gödöllőn is, és az UTE U21 ellen elszenvedett vereséget leszámítva belelendültünk a bajnokságba, hoztuk a sikereket.
Ezután következett az igazi fokmérő, a HÉP-Röpke SE elleni visszavágó. Nagyszerű teljesítményt nyújtva, 5 játszmás küzdelemben sikerült visszavágnunk az ősszel elszenvedett vereségért. Csapatként és egyénileg is nagyszerű teljesítménnyel sikerült felülkerekednünk a listavezetőn!
A Szegedi RSE a a HÉP-Röpke SE elleni bravúros győzelem után

A Kecskemét elleni mérkőzést követően, számunkra sajnos a legrosszabb időpontban érkezett el a vizsgaidőszak, a decemberi ünnepi időszak, amikor két hétig szinte alig tudtunk edzeni. Az eddigi, az edzéseken megszokott lendület megtörni látszott, de a lányok szerencsére bebizonyították, hogy alaptalanak a félelmeim, hozták a következő mérkőzéseket, sőt! Parádés játékkal, idegenben sikerült legyőznünk az UTE U21-es csapatát is, így ekkor feljöttünk a tabella második helyére. A következő ellenfél a TAC-SZESE csapata volt idegenben, ahová tartalékosan tudtunk elutazni. Nagy küzdelemben, sajnos 3:1 arányban vereséget szenvedtünk, mellyel megszakadt a 9 mérkőzéses győzelmi soroztunk is.
A lányokat nagyon megviselte ez a vereség, és újra a lelkekkel kellett foglalkozni. Az alapszakasz utolsó, Kalocsa elleni mérkőzés tanúsága szerint ismét sikerült a lányokat újra a helyes pályára állítani. A mérkőzés után egy hét szünetet kaptak a játékosok, hogy próbálják kipihenni az alapszakasz fáradalmait, töltődjenek fel a következő időszakra, hiszen a szeptember 24-i első forduló óta mindössze két szabad hétvégéjük volt.
Az első, a felnőtt mezőnyben töltött alapszakaszunkon vagyunk túl. Hosszú időszak volt, sok utazással, sok elfoglalt hétvégével, sok lemondással, áldozattal, mindenki részéről. Komoly munkát végeztünk, és elmondhatom, hogy egy csapattá tudtunk válni!
Köszönöm a Lányok, a Szülők és az Egyesület eddigi munkáját, támogatását!
A hétvégén kezdődik a rájátszás, és most már világos célkitűzéssel vágunk annak neki párharcoknak: a második hely megtartása a célunk!„




















