Jelszóigénylés

Kőmíves Eszterék 10. helyen végeztek az Európa-bajnokságon

Megosztás:
Megjelent: 2025. augusztus 17., vasárnap
Győztes mérkőzésen is szerepet kapott az U16-os válogatottban

AZ SZRSE fájó szívvel búcsúzott Kőmíves Esztertől, aki a Békéscsaba színeiben folytatja a játékot, de még szegediként szerepelt az U16-os Európa-bajnokságon, így élménybeszámolót kértünk tőle.

Korábban már az SZRSE TV-ben is foglalkoztunk Eszter válogatott szereplésével: a 14 éves tehetség év elején büszkén adott interjút, miután a selejtező megnyerésével a magyar lányok egyenes ágon jutottak ki az Eb-re.
 

 



Nyáron tehát utazott a nemzeti csapat az Albánia és Koszovó közös rendezésében sorra kerülő U16-os Eb-re, de előtte még Balatonboglár volt a cél, a 22 fős bő keret itt készült fel a várva várt tornára. Tökéletes körülmények között, a NEKA otthonában edzett a válogatott. Bőven volt mire készülni, ugyanis nyolccsapatos csoportokba osztották a tizenhatos Eb-mezőnyt, tehát hét csoportmérkőzés biztosan várt minden résztvevőre, majd a csoportok első két helyezettjei játszották a négyes döntőt.

A magyar válogatott három győzelmet is aratott – Szlovénia, Montenegró és a házigazda Koszovó ellen –, így a 10. helyen végzett.


– Az ezüstérmes törököktől csak egy nagyon szoros, ötszettes meccsen kaptunk ki, ez jól mutatja, hogy milyen minimális különbségek voltak a csapatok között – kezdte beszámolóját Kőmíves Eszter, aki centerként segítette a válogatottat. – Nagyon jó csapatunk van, ezt az Eb-n is bizonyítottuk, remek közösséget alkottunk, végig szuper volt a hangulat. Örültem, hogy több mérkőzésen is szetteket kaptam, győztes mérkőzésen is játszottam, illetve a szervámra is sokszor számítottak. A nyitások egyébként kifejezetten jól mentek, centerként pedig láttam, hogy miben kell még fejlődnöm. A célom természetesen az, hogy a válogatott tagja maradjak, és még sok ilyen élményt éljek át – tette hozzá.

Ahogy már említettük, Eszter a BRSE-nél folytatja ígéretes pályafutását – amelyhez ezúton is sok sikert kívánunk –, így szeretett volna köszönetet mondani nevelőegyesületének.

– Nagyon hálás vagyok minden szegedi edzőnek, aki foglalkozott velem, nekik köszönhetem, hogy a nemzeti csapat tagja vagyok. Köszönöm szépen mindenkinek! – búcsúzott Kőmíves Eszter.

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com