
Újabb mérföldkőhöz ért a Szegedi Röplabda Sportegyesület 20 éve íródó története: két új, rekortán borítású kültéri pályát adtunk át az Arany János Általános Iskolában. A 60 millió forintos infrastrukturális fejlesztés egyesületünk TAO-pályázatából valósult meg, a Magyar Röplabda Szövetség támogatása mellett, a HPQ Plus Kft. kivitelezésében. Az ünnepi átadáson jelen volt Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is.

Egy-egy mini és nagy kültéri röplabdapálya épült az iskola udvarán, de a diákok más sportágak kapcsán is kihasználhatják a kiváló minőségű pályát – ezt jelezte, hogy az ünnepélyes átadáson az iskola híres tornászcsapata is bemutatót tartott. A fő cél természetesen az, hogy az Arany János Általános Iskola versenyeken remeklő röplabdacsapata, és ennek hatására az SZRSE utánpótlása is tovább fejlődjön, új lehetőségekhez jusson.

Galéria>>
Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár idén ősztől kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minél több intézményt meglátogasson, hiszen nemrég indult el hivatalosan a Sportoló Nemzet tanéve. Ünnepi beszédében kiemelte, hogy Szeged első labdasportokban szerzett bajnoki címét a röplabda szolgáltatta, és örömét fejezte ki, hogy az SZRSE kiváló szakmai munkával ad teret a városban mindenkinek, aki ezt a sportágat bármilyen szinten űzni szeretné.
– Őszintén bízom abban, hogy ez a gyönyörű két új pálya segít abban, hogy Szeged városa újfent röplabda lázban égjen. A Szegedi Röplabda SE mindent teljesít, amit elvárunk az egyesületektől, a felnőttcsapat mellett olyan utánpótlásbázist épített ki, amelyre támaszkodhat. Együttműködnek az egyetemmel és nyitnak az iskolák felé, valamint lehetőséget biztosítanak azoknak a fiataloknak is, akik nem versenyszerűen, csak közösségi színtéren szeretnének sportolni – mondta az átadó ünnepségen Dr. Schmidt Ádám.
Az államtitkár interjút is adott az SZRSE TV-nek - videó itt! >>
Magától értetődő volt, hogy az új kültéri pályákat az Arany János Általános Iskolában álmodtuk meg, hiszen egyesületünk elnöke, Varga Tamás vezetésével az intézmény röplabdacsapata a diákolimpiák élmezőnyéhez tartozik. A klubelnök 23 éve tanít az intézményben, beszédében hangsúlyozta: az új pálya remélhetőleg segít újabb tehetségek felfedezésében, hiszen a klub több játékosa is az Arany János Általános Iskolába járt, de a korosztályos válogatott strandröplabdázó, a jelenleg U18-as világbajnokságon szereplő Pádár Réka is az iskola tanulója volt. Hozzátette: az új pályák nem csak az egyesületi munkához adnak nagy segítséget, hanem a testnevelési órákhoz is, a tanulók biztonságos körülmények között sportolhatnak.

Ménesi Imre képviselte a szegedi városvezetést, beszédében kiemelte: nem véletlen, hogy az SZRSE az önkormányzat állandó támogatását élvezi.
– Városunk minden sportpálya átadásának nagyon örül, és biztosak vagyunk abban, hogy ha a sportolási feltételek egyre javulnak és szélesednek, akkor annál többen fognak sportolni. A Szegedi Röplabda Sportegyesület 2005-ös alakulása óta folyamatosan fejlődik, hiszen kiváló munkát végeznek az edzők és a sportolók, mindezt természetesen a szülők segítségével. 2017-ben tettük kiemelt egyesületté a SZRSE-t, így a költségvetésben folyamatos támogatást biztosítunk, ez mára 11 millió forintot jelent évente – mondta a sportbizottság elnöke.
Dr. Zalai Dávid, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy Szeged a magyar sportélet egyik fontos bázisa, ahol az SZRSE közössége fokozatosan és tudatosan építkezve ér el egyre komolyabb eredményeket. Ünnepi beszédet mondott még Plesovszkiné Ujfaluczki Judit tankerületi igazgató, illetve az intézmény igazgatója, Fodorné Dóda Katalin, aki szintén külön megköszönte a kivitelező HPQ Plus Kft. fantasztikus munkáját.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!



















