A sokszor szép és eredményes játék mellett a hibákra is felhívta a figyelmet az első forduló az U15-ös bajnokságokban. A Szegedi RSE U15-ös fiú csapata a fővárosból egy győzelemmel távozott, míg az U15-ös leány narancs csapatunk hazai pályán nyert szetteket két erős rivális ellen. A játék képe viszont mindkét csapatnál mutatta, sok szép eredmény várhat még rájuk. Ezért dolgoznak tovább.
A fővárosban kezdte meg a szezont a Szegedi RSE U15-ös fiú csapata. Az első meccs sima győzelemmel zárult, a második meccs végére viszont már elfogyott a koncentráltság. A sok szép megmozdulás, és küzdeni akarás (és tudás) is mutatja, jó úton járnak a fiúk ahhoz, hogy csapatként szép sikereket érjenek el.
Csányi Dániel: - A Kunhegyes elleni első meccsünkön sikerült gyorsan felvenni a ritmust, hiszen az ellenfelünk már egy mérkőzést játszott korábban. Ennek ellenére mi irányítottuk a találkozót, a fiúk sokszor látványos labdamenetekből szereztek pontokat. A végjátékban sikerült még jobban kihasználunk az ellenfél hibáit, nagyon koncentráltan játszottunk, így a győzelem nem forgott veszélyben.
A hazaiak elleni második meccset hasonló elánnal kezdtük, amivel meg is leptük az ellenfelet, de ezt a higgadtságot és koncentráltságot nem tudtuk a meccs további részében fenntartani. Bár voltak értékes megmozdulások, és az utolsó szett szorosabb is lett, de nem tudtuk megfogni a fővárosiakat.
Az első forduló jól mutatta, miben kell még fejlődni, de a csapatban rengeteg lehetőség és sok szép eredmény van még, ezen dolgozunk, csapatként.
Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság / Fiú U15 I. osztály alapszakasz, Budapest
Kunhegyes ESE - Szegedi RSE 0:3 (22-25, 14-25, 18-25)
Szegedi RSE - PSE Zöld 1:3 (25-14, 19-25, 13-25, 20-25)
Szegedi RSE: Varga Zénó, Draskóczy Ede István, Ficz Balázs, Varga Bertalan, Gergely Máté, Tóth-Kovács Rajmund, Csorvási Balázs, Papes Bence Bendegúz, Biacsi Bence, Tari Bence, Senkó Levente. Vezetőedző: Csányi Dániel.
Hazai pályán kezdte meg a bajnokságot a Szegedi RSE U15-ös leány narancs csapata. A részben új gárda és az I. osztályú találkozó komoly próbatétel elé állította mindjárt a szezon elején a lányokat, akik viszont egy cseppet sem ijedtek meg a feladattól. Két erős ellenfelük ellen is többször vezettek, sőt, szettet is sikerült nyerni. Az első forduló hasznos volt ahhoz, hogy tudják, miben kell még fejlődniük.
Dávid Tibor: - A Kecskemét ellen jól kezdtük a mérkőzést, Czakó Szofi nyitásaival nagyobb előnyt szereztünk. Ezt követően sajnos a vendégek gyorsan felzárkóztak, majd fordítottak. Hiába haladtunk fej-fej mellett, a kecskeméti lányoknak sikerült megnyerni a játszmát. A második szett elején hátrányba kerültünk, de Jámbor Enikő nyitásaival fordítottunk, majd ezt az előnyt magabiztos játékkal sikerült megőrizni és növelni. A harmadik játékrész jól indult, de ezt követően elléptek Szappanos Tibor tanítványai, és 9:14 után sem is változott meg a játék képe. Sok volt nyitásfogadási hiba és a védekezésünk sem állt össze. A negyedik szett eleje szintén ki-ki meccset hozott, de a Kecskemét magabiztos támadásokkal kezében tartotta a mérkőzést.
A BRSE a nyitásaival nagyon nagy előnyt szerzett. Nem tudtunk alkalmazkodni ezekhez a nyitásokhoz. Más tempóban irányított labdák érkeztek, amire még nem voltunk felkészülve. A második szettben a lányok koncentráltabban és nagyobb tűzzel játszottak, és ennek köszönhetően végig vezettünk a játszmában. A mi nyitásaink is megnehezítették a csabai lányok dolgát, így a támadásaik nem tudtak hatékonyak lenni. A harmadik játszmában fáradtabbnak tűnt a csapatunk, nem tudtunk a második játszma tempójában játszani, a békéscsabai lányok dinamikusabb támadásait nehezen tudtuk kivédekezni. A negyedik játékrészben sikerült lendületbe jönni, de 8:6-os vezetésnél nem tudtuk megtartani az előnyt, a BRSE-nek viszont sikerült ez a szett végéig. 19:20-nál közel voltunk az egyenlítéshez, de az egyenlítés helyett a BRSE innen befejezte a mérkőzést.
A két mérkőzés alatt kiderült, hogy mi az, amiben fejlődnünk kell ahhoz, hogy az I. osztályban mérkőzéseket nyerjünk. Nyitásfogadás nélkül nem tudjuk kiszolgálni a támadóinkat, akik képesek lehetnek eldönteni mérkőzéseket. Büszke vagyok a lányokra, mert sikerült két jó csapat ellen játszmát nyerni, és időnként nagyon jó játékot, és jó megoldásokat is láthattunk a lányoktól.
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 I. osztály alapszakasz
Szegedi RSE Narancs - KESI-R.A. "A" 1:3 (22-25, 25-16, 15-25, 20-25)
BSE-Fehér - Szegedi RSE Narancs 3:1 (25-15, 17-25, 25-8, 25-19)
Szegedi RSE Narancs: Terhes Zorka, Zsurka-Abonyi Sarolta, Mádi Kamilla Julianna, Jámbor Enikő, Benito Ferenczi Nadia, Moore Kate, Palencsár Miléna, Lajos Laura, Herédi-Szabó Nóra, Kőmíves Eszter Anna, Czakó Szofi, Fazeka Szonja Szelina, Hackler Hanna, Meszlényi Alíz. Vezetőedző: Dávid Tibor.
Képgaléria a mérkőzésről itt>>