
Óriási csapatmunkával 4 győzelmet hoztak az elmúlt fordulóban a Szegedi RSE U20-as csapatai. A lányok eszméletlen sorozatban vannak, sorozatban nyerik a meccseket, ráadásul a tabella második helyezett botlásával tovább tudták növelni az előnyüket. A fiúk hatalmas munkát tettek a fordulóba hazai pályán, aminek ugyancsak 2 győzelem lett az eredménye.

Hazai pályán fogadta ellenfeleit a Szegedi RSE leány U20-as csapata, akiket már korábbról már ismertek, és tudtak rájuk készülni.
Piti Richárd vezetőedző: - Az elmúlt 2-3 forduló megmutatta, milyen nagy fejlődésen mennek át az ellenfeleink, ennek köszönhetően nagyon színvonalas mérkőzéseket játszunk, aminek kifejezetten örülök. Egyik győzelem sincs ingyen, mindegyikért meg kell küzdeni és jól kell játszani, ami a lányok szempontjából nagyon fontos. Ez a mostani 2 ellenfelünkre is igaz. A Kispesttel kapcsolatban tudtuk, hogy ellenük az elsőtől az utolsó percig nagyon kell koncentrálni. Nagyon küzdős, szívós csapatról van szó, akik ellen nagy energiákat kell mozgósítani, mert ha nem figyelünk, akkor nagyon gyorsan kihasználják a lehetőséget. Ehhez tartották is magukat a lányok, az első ponttól az utolsóig nagyon agresszívan, koncentráltan és pontosan játszott a csapat, aminek köszönhetően sikerült egy nagyon jó Kispest ellen egy magabiztos győzelmet bezsebelni.
A második meccsen az NB I-es meccsre való tekintettel más felállásban játszottunk, olyan játékosok jutottak több lehetőséghez, akik eddig nem. Néha hullámzó volt ugyan a játék, de nagyot küzdött a csapat. Sajnos a héten nem tudtunk jól edzeni, valahogy nem ment a játék, de ez, a sok beszélgetés, a sok munka mégis meghozta az áttörést, és sikerült jól játszani, óriásit küzdeni. Igazi csapatmunka volt, akár a pályán lévőket, akár a cserepadon ülőket, vagy épp már a lelátón ülő játékosokat nézzük. Minden nehéz pillanatban volt 1-1 valaki, aki extra teljesítményével átlendítette a csapatot. Ezek a lányok is bebizonyították újra, hogy nagyon jó játékosok, akik meccset tudnak nyerni, ráadásul szettveszteség nélkül. Örülök ennek a két győzelemnek, mert ehhez a sikerhez mindenki hozzájárult. Ezt jelenti a csapat kifejezés, amit ezek a lányok letesznek az asztalra minden fordulóban.
Külön szeretném kiemelni most Török Katát, aki egész nap vezéregyénisége volt a csapatnak, mind játékban, mind hozzáállásban és mind bíztatásban, valamint Kóti-Kiss Noémit, aki a második meccsen fantasztikusan, nagyon ponterősen játszott, és hozzásegítette a csapatot a győzelemhez.
Mivel a második helyezett botlott, így tovább növeltük az előnyünket, és most már nagyon közel vagyunk a célunk eléréséhez. De ehhez az utolsó pillanatig koncentrálnunk kell, és a munka nem áll meg.
Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság / Leány U20 II. osztály KÖZÉP középszakasz
Kispest SE U20 A - Szegedi RSE 0:3 (16-25, 15-25, 11-25)
Szegedi RSE - RSZE 3:0 (25-20, 25-23, 25-20)
Szegedi RSE: Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Meszlényi Sára, Meskula Réka Eszter, Kóti-Kiss Noémi, Gigacz Réka, Juhász Csilla, Török Kata Gabriella, Jámbor Enikő, Wodala Ágnes, Palencsár Miléna, Nagy-Hegyesi Luca, Papdi Boglárka. Vezetőedző: Piti Richárd.


Hazai környezetben játszott a Szegedi RSE U20-as fiú csapata a legutóbbi fordulóban. Hogy ennek köszönhető-e vagy sem, de a fiúk hatalmas lelkesedéssel, igazi csapatként játszottak egész nap, aminek 2 győzelem lett az eredménye.
Strezeneczki Gyula vezetőedző: - A Bonyháddal korábban már játszottunk, kellemetlen, szokatlan stílusú röplabdát játszanak. Álmoskás hangulatban kezdődött a mérkőzés, az első játszmában 25:20 arányban tudtunk nyerni, majd ellenfelünkhöz „lassulva” ugyan ilyen arányban elveszítettük a második játkérészt. A pihenő alatt a fejmosás hatott, elkezdtünk röplabdázni és 25:14 arányban nyertük a következő játékrészt. A negyedik szettben új felállással léptünk pályára, több játékos kapott játéklehetőséget, végül 25:20 arányban nyertük a szettet és a 3:1-re a mérkőzést.
Egy mérkőzésnyi pihenő után a Dunaújváros ellen léptünk pályára. Ellenük is játszottunk már a középszakasz folyamán, akkor ellenfelünk 3:0 arányban nyerte a találkozót. A pihenő jót tett a csapatnak, lendületesen kezdtük a mérkőzést, végig vezettünk. Ellenfelünk nem adta fel, 24:24-nél egyenlített, a negyedik szettlabdát sikerült értékesíteni így a nyitó szettet 27:25 arányban nyertük meg. A második szett elejébe belealudtunk, ellenfelünk ellépett. Az időkérések hatására fel tudtunk jönni, de 25:20 arányban behúzták a szettet és egyenlítettek. A harmadik szettet nagy lendülettel kezdtük, komoly előnyt építettünk ki és előnyünket végig tartva 25:10 arányban nyertünk és újra átvettük a vezetést. A negyedik szettben végig fej-fej mellett haladtunk, parázs hangulat alakult ki néhány bírói döntést követően, ellenfelünk 25:23 arányban nyerte a szettet és egyenlített. Következett a döntő játékrész. A pihenő időben nekünk sikerült jobban megnyugodni, a játékra koncentrálni. Egy-két ponttal ellenfelünk előtt jártunk és sikerült a koncentrációt végig fenntartva 15:11 arányban megnyerni a szettet, ezzel a mérkőzést is.
Büszke vagyok a fiúkra, egy jól játszó Dunaújvárost sikerült legyőznünk igazi csapatmunkával és lelkesedéssel!
dr. Tarnawa Ferdinánd U20 Országos Bajnokság / Fiú U20 II. osztály NYUGAT középszakasz
Szegedi RSE - PSC A 3:01 (25-20, 22-25, 25-14, 25-20)
DSE - Szegedi RSE 2:3 (25-27, 25-20, 10-25, 25-22, 11-15)
Szegedi RSE:Kalkóczkai János, Gál Miklós, Fitor Patrick, Engel Dorián, Benák Dániel, Száraz Csaba, Verebes Máté, Meskula Máté, Csanda Martin András, Gyémánt Boldizsár, Szőke Bence. Vezetőedző: Strezeneczki Gyula.

Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!



















