Jelszóigénylés

Hazai pályáján szorongatta meg a Vegyészt a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata

Megosztás:
Megjelent: 2025. január 27., hétfő
Igazi csapatkéntjátszottak

A múltheti edzőváltás után a Vidux-Szegedi RSE férfi csapata vasárnap először lépett pályára, méghozzá a szezonban immár negyedik alkalommal a GreenPlan-VRCK ellen. Hechavarriáék igazi csapatként játszottak, komolyan feladták a leckét a Vegyésznek, akitől 1 szettet rabolni is tudtak, és a pontszerzés is elérhető közelségben volt. Ez nagyon biztató volt a folytatásra nézve.

Nem érkezett feltartott kézzel Kazincbarcikára az edzőváltáson átesett férfi csapatunk. Bár a korábbi 3 találkozót simán hozta a Vegyész, a fiúkon most abszolút elszántság látszódott.

Hazai vezetéssel indult a mérkőzés, ám röviddel a barcikai előny után már fordított is a Szeged Gönczinek, Hechavarriának és Trindade da Rochának köszönhetően. Egészen a végjátékig ment ez az "adok-kapok", 23-23 után viszont befejezte a hazai gárda a szettet.

A második szett álomszerűen alakult a Tisza-parti alakulatnak, a Vegyészt sikerült kizökkenteni, így Fitorék hozták a szettet, ezzel egalizálták az állást. Ebben a szettben mindenki kivette a részét a sikerből, hiszen egymás után záoroztak a szegedi pontok.

A folytatásban visszatért a Vegyész, a harmadik szett közepén, Péternek és Pozzobonnak köszönhetően már 5-tel is vezetett. A pillanatnyi üzemzavaron a szegedi időkérés sem segített, így nagy fölénnyel tudta hozni a szettet a Vegyész. Ám a negyedik játékrészben újra felcsillant a szegedi egyenlítés lehetősége, hiszen többször volt egyenlő, vagy 1 pontos hátrány. A szett közepétől viszont élt a hazai pálya előnyével a Barcika, és magabiztosan fejezték be a találkozót a Don Bosco Sportközpontban.

Ez a meccs a vereség ellenére megmutatta, milyen csapat is a Szeged, hiszen abszolút egységes erőként küzdöttek, és tényleg hajszál választotta el őket a pontszerzéstől. Ezt emelte ki Strezeneczki Gyula másodedző is a mérkőzést követően.

Strezeneczki Gyula: – Ma igazi csapatként játszottunk! A sok hiányzó ellenére komoly erőbedobásra kényszerítettük a Barcikát és igazán közel volt a pontszerzés.

GreenPlan-VRCK–Vidux-Szegedi RSE 3:1 (25-23, 21-25, 25-15, 25-19)
Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont, 285 néző. V.: Radasovszki, Bibók.
VRCK: Cziczlavicz, Óhidi, Pozzobon, Garan, Miklósi-Sikes, Péter B.. Csere: Kiss M. (liberó), Nikolov, Péter M. Vezetőedző: Toronyai Miklós
Vidux-Szegedi RSE: Bodnár, Hechavarria, Piti, Fitor, Gönczi, Trindade da Rocha. Csere: Borsi (liberó), Engel. Vezetőedző: Hulmann Zsolt, másodedző: Strezeneczki Gyula. Masszőr: Zana Tamás.

 

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com