
Komoly feladat előtt álltak a Szegedi RSE U15-ös csapatai. A fiúknak és a lányoknak a felvételivel is meg kellett küzdeniük a bajnoki fordulók mellett. Az edzéseken is és a pályán is maximumot nyújtottak, le a kalappal előttük.
Nem csak a felvételivel, de alapember hiányával is meg kellett birkóznia a Szegedi RSE U15-ös fiú csapatának. Emiatt a csapat összetétele is átalakult, de a srácok óriásit küzdöttek, és kihozták a maximumot magukból.
Csányi Dániel: - A hosszú téliszünet után volt időnk visszaszerezni a labdabiztonságot. Igaz, most a srácoknak nagyobb fókuszt kellett helyezniük az írásbeli felvételikre, ami sokszor kimerítő volt. Viszont az edzéseken így is mindenki 100 százalékot nyújtott. Le a kalappal előttük! A forduló előtti napokban sajnos kiderült, hogy nem számíthatunk a két kezdő centerünkre - Papes Bencére és Tóth-Kovács Rajmira - betegség miatt. Így rögtönöznünk kellett. Gergely Máténak kellett beugrania center posztra, amit eddig soha nem gyakorolt, így elég nagy teher nehezedett a vállára. Minden tiszteletem az Övé, hiszen mind a két mérkőzésen kihozta magából amit csak lehetett! A közvetlen rivális Szolnok ellen a betegek hiányában jóval nehezebb dolgunk volt így. Amiket megnyertünk szetteket, azokban végig stabilak voltunk, viszont a végére a hazai csapat megtalálta a megfelelő taktikát, amivel meg is tudták nyerni a mérkőzést. Az újonc Győr ellen az első szett bizonytalansága után megrázták magukat a fiúk, és felül tudtunk kerekedni ellenfelünkön.
Összességében, ahogyan elindultunk erre a fordulóra, kihoztuk belőle a maximumot, amiért gratulálok a csapatnak! Találkozunk még a Szolnokkal itt a középszakaszban, teljes kerettel lesz esélyünk a visszavágásra.
Tatár Mihály U15 Országos Bajnokság / Fiú U15 I. osztály középszakasz
Szolnoki Sportcentrum - Szegedi RSE 3:2 (16-25, 25-22, 17-25, 25-23, 15-11)
Szegedi RSE - UNI Győr - SZESE 3:1 (25-27, 25-14, 25-22, 25-15)
Szegedi RSE: Varga Zénó, Draskóczy Ede István, Ficz Balázs, Gergely Máté, Csorvási Balázs, Vida Árpád, Biacsi Bence, Tari Bence, Senkó Levente.Vezetőedző: Csányi Dániel.
A folytatás szempontjából nagyon fontos győzelmeket aratott a Szegedi RSE U15-ös leány narancs csapata. Bár voltak olyan pillanatok, amikor kicsit beragadtak, de aztán nagyon éretten, nagy magabiztossággal jöttek ki a hullámvölgyből. Ennek meg is lett az eredménye.
Dávid Tibor: - Ezen a mérkőzésen végig kézben tudtuk tartani a mérkőzést, amit elsősorban a nyitásainknak köszönhetünk. Az első kettő játszmában nem volt veszélyben a szettgyőzelem. A harmadik szett elején a hazaiak megleptek bennünket, amit sikerült kezelni, és 7:8 után sorozatban szereztünk 4 pontot amivel sikerült fordítani és az előnyt meg is tartottuk.
A Nyíregyháza ellen nehéz mérkőzésre készültünk, és így is lett. Egy új felállást próbáltunk ki, ami megzavarhatta a lányokat. Gyorsan nagyobb hátrányba kerültünk, amit saját hibáinknak is köszönhetünk. Mádi Kamilla nyitásaival tudtunk felzárkózni, és fordítani, majd ezt követően növeltük az előnyünket. A második szettben kicsit beragadtunk és nem sikerült időben váltani, de a 10 pontos hátrány ellenére is sikerült visszajönni a szettbe. A lányok koncentrációja ekkor nagyon magas volt, mert nem hibázhattak a játszma megnyeréséért. Sikerült felzárkózni, és 20-21-nél nálunk volt a lélektani előny, amit végül nem tudtunk kihasználni. A harmadik játékrészben 11-12-nél sikerült megfordítani az eredményt, és magabiztosan, fegyelmezett játékkal mentünk a szettgyőzelemig. A negyedik szett elején még fej-fej mellett mentünk, de a Nyíregyháza kicsit ellépett. De itt sikerült ismét jó nyitásokkal és hatékony támadásokkal átvenni az irányítást, és 14-13 után nem volt veszélyben a győzelem. Érezhető volt a lányokon, hogy nem engedik ki a kezükből ezt a mérkőzést.
Örülök a két győzelemnek. Nagyon fontos győzelmeket sikerült begyűjteni, mert hosszú a bajnokság, sok mérkőzés van még előttünk, ezért gyűjteni kell a pontokat, hogy a fordulókra minél jobb pozícióban utazzunk. Gratulálok a lányoknak!
dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság / Leány U15 I. osztály középszakasz, Érd
Delta Tigrisek - Szegedi RSE Narancs 0:3 (17-25, 19-25, 15-25)
Szegedi RSE Narancs - Nyíregyáza 3:1 (25-20, 22-25, 25-18, 25-20)
Szegedi RSE Narancs: Terhes Zorka, Zsurka-Abonyi Sarolta, Mádi Kamilla Julianna, Jámbor Enikő, Czakó Szofi, Benito Ferenczi Nadia, Kate Moore, Palencsár Miléna, Herédi-Szabó Nóra, Kőmíves Eszter Anna, Lajos Laura, Hackler Hanna, Meszlényi Alíz. Vezetőedző: Dávid Tibor.