Az összeszokás és ismerkedés jegyében kezdőtött az U17-es korosztály bajnoksága. A Szegedi RSE U17-es leány csapatának, valamint az U17-es fiúknak is új edzőt és új társakat kellett megszokniuk. A 2-2 meccs alatt több olyan pillanat is volt, ahol cseppet sem látszott az, hogy még nincs "kész" a csapat. Ami már látszik, a fiúk és a lányok is a legnehezebb pillanatokban is fel tudnak állni, és a végsőkig tudnak küzdeni.
Nem indult egyszerűen a Szegedi RSE U17 leány narancs csapatának felkészülése, hiszen 3 különböző csapat játékosainak kellett összeszoknia. Ennek megfelelően döcögős lett a bajnoki rajt, de nagyon szép megmozdulások is tarkították az első meccset, ami pozitív előjel volt. A második meccsen aztán sima siker született, amely további bizonyítéka volt annak, hogy azzal a munkával, amit a lányok már beletesznek az edzésekbe, sok szép siker előtt állnak.
Tátrai Sándor: - A felkészülésünk finoman szólva sem volt zökkenőmentes. Nyolc rendes edzésünk volt az első forduló előtt, és ezeken sem tudtunk mindig teljes kerettel gyakorolni. Ez a körülmény nagyban hátráltatta, hogy a három különböző csoportból érkező lányokkal elfogadható állapotba jussunk a bajnoki rajtra. Az első szettünk ennek megfelelően tragikusan alakult, de valami csoda folytán a másodikban olyan játékot produkáltunk, mintha nem ismernénk a hibázás fogalmat. Jól szerváltunk, jól védekeztünk, jól támadtunk, jó volt a kommunikáció, jó volt a hangulat. Ha tudnánk mindig így játszani, az ősz hajszálaim száma sem nőné tovább. Ebből az állapotból lehet nagyon nagyot zuhanni, es mi ki is használtuk a lehetőséget. Innentől kezdve csak keresgéltük azokat a morzsákat, amik csak egy kicsit is hasonlítanak a röplabda játék bármely aspektusára. Mielőtt találtunk volna bármit is, vége lett a meccsnek.
Amit már tavaly elkezdtünk, idén ez a csapat is folytatta. Mérhetetlen mélységből kellett felállni a második meccsre, ami szerencsére sikerült. Nagyon magabiztos játékkal arattunk sima győzelmet. Külön öröm számomra, hogy mindenkit meg tudtam nézni mérkőzés szituációban, igy én is jobban megismerhettem a lányaimat. Bárki került a pályára a második mérkőzésen, nem csalódtam benne, szuperül helyt álltak. A szövetség részéről érthetetlen ez a korai kezdés, de úgy gondolom, hogy a lehetőségeinkhez képest mindent megtettünk a felkészülés során, és a mérkőzések alatt is. A lányok nagyon motiváltak, szuperül dolgoznak edzéseken, igy biztos vagyok benne, hogy ez a szezon is jól fog sikerülni. Dolgozunk tovább!
Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság / Leány U17 II. osztály KÖZÉP alapszakasz, Gödöllő
MATE-GEAC - Szegedi RSE Narancs 3:1 (25-13, 23-25, 25-22, 25-14)
Szegedi RSE Narancs - GRA 3:0 (25-14, 25-7, 25-6)
Szegedi RSE Narancs: Meskula Réka Eszter, Eszik Janka, Meszlényi Sára, Fitz Eszter, Olasz Lola Izabella, Gigacz Réka, Kuncze Emma, Török Kata Gabriella, Bálint Maja Panka, Wodala Ágnes, Kőmíves Eszter Anna, Perényi Vivien, Papdi Boglárka. Vezetőedző: Tátrai Sándor.
Ahogy mondani szokták, "evés közben jön meg az étvágy". Pont így volt ez a Szegedi RSE U17-es fiú csapatánál is, akik a tipikus "első meccs szindróma" után a okos, ponterős játékkal nyerték meg a második találkozójukat. A csapat új, de sokra hivatott, amit az első forduló játékképe is mutat.
- Hulmann Zsolt: Augusztus óta dolgozunk együtt, ezért még elég hiányosak voltak az ismereteim a csapat, és a játékosok valódi tudását illetően. Ezért Strezeneczky Gyula kollégámtól igyekeztem minél több információhoz jutni, amelyet ezúton is köszönök.
A hétvégi forduló kapcsán azt kértem a játékosaimtól, hogy egymásért küzdve, igazi csapatként játszanak. A Kecskemét elleni meccsünk során, a második szett kivételével, nagyon visszafogott játékot mutattunk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kecskemétiek már játszottak előttünk egy meccset, amit megnyertek, ezért sokkal összeszokottabban és magabiztosabban játszottak nálunk. Mi tipikusan "első meccs-szindrómában" szenvedtünk. A lelkesedéssel nem volt gond, de a játékelemek ritmikája és az együttműködés döcögősen ment.
A Dunaújváros ellen már látszódott, hogy a srácok egyre jobban játszanak. Hiába játszottunk egyre több szettet, a fáradság nem látszódott a csapaton, sőt, egyre frissebbnek és koncentráltnak látszódott a társaság. Szebbnél szebb labdameneteket sikerült megnyernünk, ezzel teljesen elbizonytalanítottuk az ellenfelünket. Ami meglepett, hogy a csapat az edzéseken még nem gyakorolt taktikai elemeket is végre tudta hajtani. Összeségében nagyon megérdemelt győzelmet arattunk.
Összegezve elmondható, a forduló nagyon hasznos volt számunkra. Gyémánt Boldizsár csapatkapitányhoz méltóan tudta motiválni társait, akik szintén jó teljesítményt nyújtottak. Gratulálok a csapatnak!
Buzek László U17 Országos Bajnokság / Fiú U17 I. osztály alapszakasz, Dunaújváros
Kesi-R.A. "A" - Szegedi RSE 3:0 (25-12, 25-23, 25-14)
Szegedi RSE - DSE 3:1 (25-21, 21-25, 25-21, 25-23)
Szegedi RSE: Dávid Nataniel Mór, Makhult Levente, Alexi Benjmin János, Révész Boldizsár, Varga Benjamin, Menyhárt Nimród, Verebes Máté, Benák Dániel, Gyémánt Boldizsár, Mesula Máté. Vezetőedző: Hulmann Zsolt.