Jelszóigénylés

Egy győzelem egy vereség a felnőtt csapataink hétvégi eredménye

Megosztás:
Megjelent: 2017. november 27., hétfő
Női csapatunk Gödöllőn győzött az NBII-ben, férfi csapatunk kiesett a Magyar Kupából.

Ismét sűrű hétvége várt a Szegedi RSE-re, hiszen november 24-26-ig összesen 5 csapatunknak is mérkőzéseket rendeztek.

A felnőtt női csapatunk nyitotta meg a hétvége röplabdás programját, Kádár Grétáék Budapestre látogattak a Penta Gödöllői RC U21-es junior csapatához. A két csapat szegedi mérkőzésén szoros küzdelem zajlott, 3:2-es fővárosi győzelemmel végződött az a találkozó.

A pénteki mérkőzés is szoros küzdelemmel kezdődött, az első játékrész végén a vendég, a második szett végén pedig a hazai csapat örülhetett. Ezt követően megrázta magát a Szegedi RSE, remek egyéni teljesítményeknek köszönhetően a harmadik és negyedik játszmában is viszonylag sima győzelmet arattak Fürdök Nóráék.

Győzelmével csapatunk továbbra is őrzi harmadik helyét a tabellán.

Penta Gödöllői RC - Szegedi RSE 1:3 (20:25; 25:22; 16:25; 15:25)

Szegedi RSE: Kaszás, Vass, Fürdök N., Molnár, Kádár, Kovács-Fiskus. Csere: Sipka (libero), Fürdök L., Baráth, Cseh, Hűse. Edző: Strezeneczki Gyula

 

Strezeneczki Gyula - edző:

"Jó, fegyelmezett játékkal győztük le a Gödöllő csapatát.
Büszke vagyok a lányokra, mindenki nagy akarattal és hittel tette a dolgát.
Igazi csapatmunka volt!"

     
 

Fürdök Nóra - csapatkapitány, 4-es ütő:

"Vissza szerettünk volna vágni a Gödöllőnek a hazai 3:2-es vereségért. Az első két szett nagyon szoros is volt, hosszú és kemény labdamenetek voltak, jól játszott mindkét csapat. 1:1-es szettállás után nem engedhettük, hogy még egyet nyerjenek, mert akkor oda a három pont. Kisebb hullámvölgyekkel, de annál nagyobb elánnal mentünk a végjáték felé, köszönhetően a kitartásunknak, remek nyitásainknak és az ellenfél hibáinak, hamar lezártuk a mérkőzést."

November 25-én szombaton Szegeden rendeztük meg a férfi Magyar Kupa nyolcaddöntőjét, csapatunk ellenfele az NBI-ben szereplő Pénzügyőr SE volt.

A mérkőzést nagy elánnal kezdte a fővárosi csapat, a Szegedi RSE hiába akart és küzdött, a sok hazai hibát mindig egyből kihasználta a vendég csapat, és egy nagyon sima szettgyőzelmet aratott. A gyenge kezdést követően a második játékrészre megérkezett a meccsbe a Szeged, a szett közepétől remekül küzdve sikerült felzárkóznunk, majd egy vendég időkérést követően még tovább zárkóztunk, majd 23:23-as állásról nyerte meg a szettet a PSE. A harmadik szett közepéig sikerült tartanunk a lépést az esélyes Pénzügyőrrel, ekkor azonban ismét megrázta magát a vendég csapat, és így magabiztosan nyerte meg a mérkőzést és jutott a legjobb nyolc közé a Kupában.

Szegedi RSE - Pénzügyőr SE 0:3 (6:25; 23:25; 17:25)


Szegedi RSE
Álló sor: Berentés Béla, Honti Szilárd, Tátrai Sándor, Bondor Tamás, Piti Richárd, Fülöp Norbert, Farkas Baráti Attila, Inhoff Attila
Guggoló sor: Bodnár Lajos, Cserpák Miklós, Csányi Roland, Váradi Zoltán, Filius István, Bitó Attila

 

Bondor Tamás - játékos-edző:

"Nagyon vártuk ezt a mérkőzést, ehhez képest az első szettben finoman szólva is megilletődötten játszottunk, semmi nem jött össze, rengeteget hibáztunk. Sajnos meglátszódott, hogy nem játszunk tétmeccseket, így kellett egy kis idő, mire megjött a hitünk és felvettük a mérkőzés ritmusát. A második szettől úgy érzem méltó ellenfelei voltunk a remeklő Pénzügyőrnek, nagy küzdéssel majdnem sikerült a szettgyőzelem is. A közönség és a pazar hangulat nagy erőt adott a csapatnak, köszönjük a szurkolást! Gratulálok és sok sikert a PSE-nek a továbbiakban!"


 

Megosztás:
     
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com