
Az elmúlt hetekben Szentesről kapott meghívást a Szegedi RSE leány U15-ös fekete csapata, hogy két bajnoki forduló között edzőmeccsel folytassák a fejlődést, és a rutinból se essenek ki. Ez nagyszerűen sikerült, hiszen nem csak, hogy az első két helyet elhozta a Szeged, de a legjobb játékosnak ugyancsak egyesületünk játékosát, Ruszkai Fannit választották.
Jó gyakorlásnak ígérkezett, ami aztán egy igazi megyei bajnoksággá nőtte ki magát. Szentesre kapott meghívást a Szegedi RSE leány U15-ös fekete csapata,
hiszen a Szentes és a Szeged is 2-2 csapatott tudott kiállítani, így mindenkinek 3 meccs jutott. Mindkét fél rettentően komolyan vettea találkozót, hiszen egy pillanatig sem érződött, hogy minden-mindegy alapon álltak volna ki. Ezt is bizonyítja, hogy a torna legjobbjának egy szegedi játékost választottak.
Nádasi Anna: - A szentesi csapat is sokat fejlődött, így igazán szoros meccseket tudtunk játszani. Büszke vagyok a lányokra, hiába nem volt tétje az eredménynek, ennek ellenére a végig nagyon küzdöttek, aminek meg is lett az eredménye. A mi két csapatunk hozta el az első két helyezést, a legjobb játékosnak járó díját pedig Ruszkai Fanni vitte el, aki ugrásszerűen fejlődik hétről hétre.