Szegedi Röplabda Sportegyesület
2025. március 18.
Sándor, Ede

Jelszóigénylés

Dupla siker az U20-as csapatainknál

Megosztás:
Megjelent: 2025. március 6., csütörtök
A fiúk és a lányok is hozták a fordulót

Folytatja remek szériáját a Szegedi RSE U20-as fiú és lány csapata is. Előbbi Debrecenben, utóbbi Kecskeméten remekelt, bár mind a 2-2 győzelemért keményen meg kellett dolgozniuk.

Folytatta remeklését a Szegedi RSE leány U20-as csapata. A lányok egy sima győzelem után keményen megdolgoztak a sikerért, hiszen egy 5 szettes meccsen kellett győzniük úgy, hogy már 2:0-ra vezettek. De megcsinálták!

Piti Richárd: - A hétvégén Kecskemétre utaztunk, ahol a hazai csapat mellett az Eötvös csapatával mérkőztünk meg. Sajnos a héten egy újabb kulcsjátékosom sérült meg, ezért megint egy új felallásban  álltunk fel. A Kecskemét ellen tökéletesen kezdtünk, utána a hazai csapat is belejött a játékba, és egy kiélezett meccset sikerült megnyernünk. A következő meccsen az Eötvös teljesen meglepett minket. Egy magabiztos első szett után, egy nagyon jól játszó, küzdő ellenféllel találtuk megunkat szemben. Bár vezettünk 2-0-ra, sajnos nem sikerült a meccset befejezni, és az ellenfelünk teljesen megérdemelten egyenlített ki. Ezután a döntő szettben egy nagyon harcias csapat lépett pályára, amivel sikerült az ellenfelünket megtörni. Nagyon nehéz napunk volt, de a lányok megmutatták, hogy bármilyen helyzetből képesek felállni, ezért sikerült két győzelmet aratnunk. Gratulálok a csapatomnak a két győzelemhez, és a mutatott küzdelemhez, illetve az ellenfeleinknek a jó játékhoz.

Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság / Leány U20 II. osztály KELET középszakasz, Kecskemét
Kecskemét - Szegedi RSE 0:3
(14-25, 22-25, 24-26)
Szegedi RSE - Eötvös DSE "A" 3:2 (25-9, 25-22, 18-25, 21-25, 15-12)
Szegedi RSE: Kalmár Léda, Magos-Dóra Villő, Meszlényi Sára, Bárány Enikő Natália, Kóti-Kiss Noémi, Tóth Laura, Horváth Dalma, Duics Dóra Kincső, Török Kata Gabriella, Apró Fruzsina, Balog Panka, Perényi Vivien. Vezetőedző: Piti Richárd.



Továbbra sincs 100 százalékos állapotban a Szegedi RSE fiú U20-as csapata. A debreceni fordulóra ennek ellenére győzelmekért utaztak, és meg is lett a két siker. Amiért azért meg is kellett dolgozni.

Csányi Dániel: - Továbbra sem tudtunk teljes kerettel készülni és utazni, ennek ellenére a két győzelem volt a cél Debrecenben. A Vegyész elleni első szettet magabiztosan kezdtük, s bár ellenfelünk próbálta tartani magát, nem forgott veszélyben a győzelem. A második szettben viszont nem találtuk a helyünket, amit ellenfelünk ki is használt. A harmadik és negyedik szettben viszont koncentráltan és pontosan játszottunk, amivel eldöntöttük a mérkőzést.
Evvel a lelkesedéssel kezdtünk bele a Debrecen elleni meccsbe is, s bár ellenfelünk keményebb diónak számított, a fontos pillanatokban villantak a srácok, amik hozzásegítették őket a két győzelemhez. Bár a Debrecennek is adtunk egy játszmát, az összességében két elbukott szett ellenére is nagyon jó hangulatú játékot játszottak a fiúk.

dr. Tarnawa Ferdinánd U20 Országos Bajnokság / Fiú U20 II. osztály Kelet alapszakasz, Debrecen
VRCK-Tiszaújváros - Szegedi RSE 1:3
(17-25, 25-19, 13-25, 21-25)
Szegedi RSE - DEAC REFI 3:1 (25-21, 24-26, 25-13, 25-23)
Szegedi RSE: Elousta Dzsáfár, Lehoczki Péter, Lehoczki Dániel, Száraz Csaba, Engel Dorián Márk, Mihajlovits Norbert, Galántai Márk Olivér, Csanda Martin András, Vörös Szabolcs Zoltán. Megbízott vezetőedző: Csányi Dániel.

Megosztás:
 
         
                        

 

Szegedi Röplabda Sportegyesület
Cím:
6723 Szeged, Hüvelyk utca 7/C III/10.
Telefon:
+36307580010
szegedirse@gmail.com