
Január 21-én fontos mérkőzés várt női felnőtt csapatunkra, hiszen az UTE U21 gárdája éppúgy 36 ponttal állt a tabellán az éllovas HÉP-Röpke SE mögött, mint a mieink, viszont jobb szettarányának köszönhetően a budapesti csapat állhatott előrébb.

A délutáni mérkőzést a Szegedi RSE kezdte jobban, 6:0-ás vezetésnél rögtön időt kért az UTE. Ez sem törte meg a szegedi lányok lelkesedését, remek labdamenetekkel, bátor játékkal nem engedte felzárkózni ellenfelét a vendég csapat. Nagy küzdéssel sikerült tartaniuk az elején megszerzett előnyt Vass Violettáéknak, így bár rendre próbálkozott visszazárkózni az ellenfél, sikerült megnyernünk az első szettet.
A második játékrész is magabiztos szegedi játékkal indult, 8:1-re, majd 10:2-re is vezettek Fürdök Lilláék. Becsülettel küzdött a hazai csapat, de a mieink egy pillanatig sem engedtek ki, és pazar játékkal, remekül koncentrálva tartottuk előnyünket. A szett végén Kovács-Fiskus Fanni megoldásainak köszönhetően nem maradt már lehetősége a hazai csapatnak közelebb zárkózni, így behúztuk a második játékrészt is.
A harmadik szett küzdelmesen indult, 4:4-ig oda-vissza szerezték a pontokat a csapatok. Ekkor a pontos mezőnymunkának és Molnár Dóra center támadásainak köszönhetően ismét belelendült a Szegedi RSE, és állva hagyta ellenfelét, 10:5-ös állásnál időt kért a hazai csapat. Ennek köszönhetően kicsit közelebb zárkóztak az UTE juniorjai, de a szegedi csapat ismét rögtön felpörgött és válaszolni tudott, Kaszás Emma blokkjának és Kádár Gréta pontjainak köszönhetően pedig újra elléptünk ellenfelünktől. A végjátékban már szinte extázisban játszottak a szegedi lányok, így megérdemelten, hatalmasat küzdve, végig koncentrálva megszerezte a roppant fontos győzelmet a Szegedi RSE.
Csapatunk így két fordulóval az alapszakasz vége előtt fellépett az NBII Középcsoport tabella második helyére, és továbbra is egy pontos lemaradással üldözzük az élen álló HÉP-Röpke SE együttesét.
Sikerünk egyben azt is jelenti, hogy megszereztük sorozatban 9. győzelmünket a bajnokságban, vagyis minden ellenfelünket legyőztük a csoportunkban!

UTE U21 - Szegedi RSE 0:3 (18:25; 16:25; 16:25)
Szegedi RSE: Vass Violetta, Kádár Gréta, Kovács-Fiskus Fanni, Fürdök Lilla, Kaszás Emma, Molnár Dóra. Csere: Sipka Bernadett (libero), Cseh Bianka, Baráth Dominika, Hűse Zsófia. Edző: Bondor Tamás
![]() |
Bondor Tamás - edző: "Hiba nélkül játszottak a lányok, ezt kértem tőlük, és be is tartották az egész mérkőzés alatt. Szerencsénk is volt néha, az ellenfél mindig nekünk kedvező pillanatban hibázott egy picit, de a lányok ezt egyből, és könyörtelenül kihasználták, így nem hagyták kibontakozni az egyébként remek újpesti játékosokat. Mindenki nagyot küzdött, a pályán és azon kívül is. Felszabadultan és nagyon bátran játszottunk, és úgy gondolom, hogy a szezon legjobb meccsét vívtuk. Gratulálok a lányoknak, erre a meccsre sokáig büszkék lehetünk!" |
Részletes NBII eredmények és tabella itt!




















