
A helyosztón sem kerülték el a betegségek és sérülések a Szegedi RSE U13-as fiú csapatát. Ennek ellenére nagyon tisztességgel hely álltak, és ahogy eddig is tették, kiadtak mindent magukból.

Honti Szilárd vezetőedző: - Csepel ellen kezdtük az osztályzó tornát, lelkesen és fej-fej mellett játszott a csapat, viszont apróbb pontatlanságok előfordultak, illetve volt egy nagyobb zárlat amiből nem sikerült kimaszni. Térfélcsere után a lelkesedés megmaradt, viszont a játékelemekbe bőven több hiba csúszott a vártnál, ez görcsössé tette a csapatot és nagy különbséggel nyertek a hazaiak ismét. Következő szettben már helyreállt a játékunk, a végét sajnos nem tudtuk befejezni. A folytatásban egyből a Péccsel játszottunk. Ugyancsak jó indítást követően lassultak a lábak, pontatlanodtak a labdák és a befejezések is ezáltal. Fokozatosan nőtt a különbség behozhatatlanul. Ezt követően látványos fejlődésen ment keredztül a csapat az előző mérkőzéshez képest, letisztultak a személyi hibák és sokkal stabilabb alapjátekot produkáltak, de ez sem volt elég. Az utolsó szettre már csak futottunk magunk után, tisztes helytállás maradt a végére.
Sajnos ahogy az idényben végig, most is sérüléssel, betegséggel és rengeteg hiányzással tarkított időszak után kellett meccsezni, ez meglátszott a játékunkon. Ettől függetlenül derekasan helyt álltak, mindent összevetve úgy gondolom, hogy ami ezen a napon bennük volt kihozták magukból. A "kiöregedő" játékosoknak további sok sikert a következő korosztályban, igyekszem majd nyomon követni a fejlődésüket. A szülinapi köszöntést és kis trefát ezúton is köszönöm a csapatomnak, sikerült emlékezetessé tenniük a napot!

Dunszt Ferenc U13 Országos Mini Bajnokság / Fiú U13 I. osztály helyosztó, 7-9. helyért
CSRC - Szegedi RSE 3:0 (25-16, 25–9, 25–23)
Szegedi RSE - PTE-PEAC 0:3 (16-25, 18-25, 18-25)
Szegedi RSE: Márton Zénó, Márton Áron, Kalmár Edvin, Pádár Mihály Tamás, Lekrinszki Zalán, Huszka Martin Endre, Papp Levente, Füves Benjámin. Vezetőedző: Honti Szilárd.
Szurkoljatok, Kövessétek, SZERESSÉTEK!



















