
Március 4-én kezdetét veszi a női NBII Rájátszása, melynek első fordulójában a Közgáz SC csapatát fogadjuk.

Az alapszakaszt követő majdnem egy hónapos mérkőzés nélküli időszakban játékosaink kicsit tudtak regenerálódni a hosszú szezon után, majd megkezdődött a felkészülés a további küzdelmekre. Az NBI-es csapatok junior gárdáival már nem játszanak a felnőtt bajnokságba nevezett csapatok, így hat egyesület folytatja a küzdelmeket a közép-magyarországi csoportban. A Szegedi RSE játékosai sorrendben a Közgáz SC, a HÉP-Röpke SE, a TAC-SZESE, a Delta RSE és a Kalocsai SE együtteseivel mérkőznek meg a következő bő egy hónapban.

Csapatuk jelenleg 42 ponttal az előkelő második helyen áll a tabellán, öt egységgel lemaradva a kecskeméti HÉP-Röpke SE mögött. Reális célunk a jelenlegi helyezésünk megtartása, hiszen magabiztos előnnyel állunk a 30 pontos harmadik TAC-SZESE előtt. Az első hely megszerzése nem a saját kezünkben van, ahhoz az éllovas legyőzése mellett annak újabb botlása is szükséges lenne. Ennek ellenére csapatunk mindent megtesz, hogy a lehető legjobb teljesítményével az utolsó pillanatig nyílttá tudja tenni a Rájátszás végkimenetelét.
Az első lépést a vasárnapi mérkőzésen tehetjük meg, mely az SZTE Sprtközpont tornatermében 15 órakor veszi kezdetét.
Hajrá Szegedi RSE!!!
Részletes NBII Rájátszás időpontok és tabella itt!



















